content/cikkek/Programok/hortobagyi_madamento.jpg

A Hortobágyi Madárpark célja az ország területéről idekerült sérült, beteg madarak gyógyítása, és visszaengedése a természetbe. A bárki számára látogatható látványkórházban üvegfalakon keresztül lehet megfigyelni a gyógyulófélben lévő madarakat, az érdeklődők akár egy műtétet is megnézhetnek.

Története

A park, melyet egy alapítvány működtet, több mint 20 éve működik ezen helyen. A kórház működéséhez szükséges vizsgáló, műtő, labor és röntgen helyiségeket 1999-ben alakították ki. A intézmény a 2006-ban létesült látogatóházba költözött, melyben megtalálható a madármentő kiállítás, az öko-teleház és a látványkórház. A parkban kialakítottak madárkerteket, nagyröpdét, tórendszert és játszókertet.

Látványkórház

Az itt dolgozó szakemberek és önkéntesek évente 200-300 madárral foglalkoznak, ezeknek az egyharmada visszakerülhet a természetbe. A tavasztól őszig tartó időszakban előfordul, hogy egyszerre több mint száz sérült vagy beteg állatnak nyújtanak segítséget. A leggyakoribb, hogy a madarakat áramütés vagy lövés éri, és tükröző felületnek ütköznek. A hangszigetelt kórtermekbe az üvegfalon keresztül bárki benézhet, viszont ki nem látni belőlük, így folyamatosan zavartalanul folyhat a kezelés. A látogatók adott esetben akár egy műtét szemtanúi is lehetnek.

Madárpark

A kiállításon eredeti leleteket, röntgengépeket, fotókat, preparátumokat és videókat tekinthetnek meg az érdeklődők, illetve megtudhatják, hogyan lehet segíteni a madarakon a természetben, milyen veszéforrások vannak és hogyan lehet megelőzni a bajt. Az élményt az öko-teleház, és a parkban kialakított nagy- és kisröpde, tavak és játszótér egészíti ki.

 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. 

+36 30 535 6484

madarkorhaz@gmail.com